Biztosítási szótár

Befektetési szótár Tőzsde | Forex szótár Bank | Hitel szótár

Abszolút önrészesedés

levonásos önrészesedés, amelynek mértékét százalékban, vagy összegben (vagy mindkettőben) határozzák meg. Ha a kár összege az önrész összegét nem éri el, a biztosító nem térít. Ha a kár összege nagyobb, mint az önrészesedés összege, a teljes kár meghatározott százalékát vagy a meghatározott önrészesedés összegét a kárból levonják, azt a biztosított maga viseli.

Adatrögzítés

Az ajánlatok és kapcsolódó iratok, a szerződéssel kapcsolatosan összefüggő állományváltozási, szolgáltatási igények, valamint a manuális díjkönyveléssel kapcsolatos tevékenységek számítógépes nyilvántartásba történő felvitele.

Adóigazolás

az adókedvezmény körébe tartozó és érvényben lévő biztosítási szerződések adott évben befolyt díjairól a biztosító adókedvezmény igénybevételére jogosító igazolást ad ki a tárgyévet követő január hó 31. napjáig a mindenkori Art. és Szja szabályozásnak megfelelő módon és formában.

Adózás és biztosítás

a biztosító szolgáltatása főszabályként adómentes. Adókötelezettségnek minősül a kamat és kamatjellegű jövedelem, illetve az egyéb jövedelemnek minősülő kifizetés, valamint a felelősségbiztosítás alapján elszámolt jövedelmet helyettesítő kártérítés.

  • Kamatjövedelem: a biztosítási szerződéshez fűződő maradékjogból, a tíz évnél rövidebb lejáratú életbiztosítás és a három évnél rövidebb lejáratú nyugdíjbiztosítás egyösszegű lejárati szolgáltatásából az a rész, amely meghaladja a befizetett díjak összegét, kivéve, ha a kifizetés nem minősül egyéb jövedelemnek. Kamatjövedelemből 20 % kamatadót vonunk le a jelenleg hatályos Szja törvény alapján.
  • Egyéb jövedelem: amennyiben a biztosítási szerződésre befizetett díjak akár egy része is adómentesnek minősült (pl. kockázati életbiztosítás díja, ha kifizető fizette) és e szerződéshez kapcsolódóan a magánszemély maradékjogát érvényesíti (pl. visszavásárol), akkor a kifizetésből a magánszemély által befizetett díj összegét meghaladó rész egyéb jövedelemnek minősül. Egyéb jövedelemből a sávos adótábla szerint számított személyi jövedelemadót - adott esetben a különadót is - vonunk le.
  • Különadó: ha felelősségbiztosítás alapján elszámolt jövedelmet helyettesítő kártérítés, illetve az egyéb jövedelemnek minősülő kifizetés összege meghaladja a járulékfizetés felső határát (2007. évben 6.748.850 Ft-ot), akkor a kifizetésből 4 %-os különadót vonunk le.

Adókedvezmény

a 10 éves, vagy az annál hosszabb tartamú élet- és nyugdíjbiztosítás adóévben megfizetett díjának 20%-a, továbbá ugyanazon szerződés vonatkozásában az előző adóévben befizetett díjat meghaladó díjrész 10%-a, de - más jogcímeken érvényesített adókedvezményekkel együtt is - maximum 100.000 Ft a számított személyi jövedelemadóból levonható, illetve visszaigényelhető, figyelemmel a hatályos törvényi korlátokra.

Ajánlat

a biztosítási igényt megfogalmazó és a szerződéskötésre irányuló egyoldalú írásbeli nyilatkozat. Az ajánlatot jogi értelemben nem a biztosító teszi, hanem a biztosítási védelmet igénylő szerződő (a védelem a biztosítottra vonatkozik). Az ajánlat még nem szerződés; kétoldalú megállapodássá akkor válik, ha azt a biztosító elfogadja. (szerződés létrejötte)

Ajánlattétel

a biztosítás megkötésének kezdeményezése az ügyfél (szerződő, biztosított) által, az ajánlat kitöltésével és aláírásával.

Ajánlati mellékletek (pl. egészségi nyilatkozat, állapotlap)

a szerződés megkötéséhez szükséges kiegészítő információkat tartalmazó nyomtatványok, bizonylatok.

Akaraton kívüliség

a biztosítási baleset-fogalom lényeges fogalmi eleme. Azt jelenti, hogy a biztosított akarat-elhatározása és a bekövetkezett (biztosítási esemény) között nincs ok-okozati összefüggés.

Aktív viszontbiztosítás

más biztosító kockázatainak biztonságos kezelése (viszont)biztosításba vétele, a kockázatok (egy részének) átvállalása. Különösen a nagy összegű, illetve katasztrófakárok kezelésére szolgál. Loro viszontbiztosításnak is nevezik.

Aktuárius

biztosítási matematikusi feladatokat is ellátó, kiemelt felelősségű szakember a biztosítóintézet apparátusában. Feladata különösen a kockázatarányos díjak kiszámítása, illetőleg a biztonságos működéshez szükséges matematikai feladatok (tartalékolás) elvégzése.

Akvizíció

a biztosítások megkötésére irányuló üzleti tevékenység. Módszerei: a tájékoztatás, a meggyőzés, az érvelés.

Alapbiztosítás

a szabályzatokban rögzített kockázatokat tartalmazó biztosítási alapszerződés, amelyhez(kiegészítő biztosítás)-ok is köthetők.

Aktuális biztosítási összeg

a biztosítási szerződésben rögzített kezdeti biztosítási összeg emelve az ügyfél által választott díjemelési lehetőségek és a többlethozam-visszatérítésből való részesedés révén járó összegnövekményekkel. (Unit linked biztosítás esetén az ügyfél is kezdeményezheti a biztosítási összeg változását.)

Alkusz

(bróker vagy makler) a biztosítási alkusz a biztosítási szerződést annak a félnek az írásbeli megbízása alapján közvetíti, aki a biztosítás létrejötte esetén a biztosított vagy a biztosítóval szerződő fél pozíciójába kerül. Az alkusz e tevékenységéért attól a biztosítótól jogosult díjazásra, amely az alkusz közvetítésével létrejött szerződésben a biztosítási kockázatot elvállalja. A biztosítási alkusz előkészíti a biztosítási szerződés megkötését. Tevékenysége kiterjedhet a megbízó képviseletében a szerződés megkötésére, a megbízó igényeinek érvényesítésében történő közreműködésre. A biztosító ez irányú meghatalmazása esetén jogosult a biztosítási díj átvételére, valamint a szerződés teljesítésében és lebonyolításában való közreműködésre. A biztosítási alkusz a tevékenysége során a biztosítási szakmai szabályokat mindenkor megtartva köteles eljárni. A biztosítási alkusz e kötelezettsége elmulasztásáért (alkuszi műhiba), így különösen a téves tanácsadásért, a szabálytalan díjkezelésért, a nyilatkozatok késedelmes továbbításáért, felelős. (kb. 250 alkusz rendelkezik Felügyeleti engedéllyel).

All risks

"minden kockázatra" kiterjedő biztosítás. A szerződés nem a (biztosítási esemény)-eket, hanem csak a (kizárás)-okat tartalmazza. A biztosító minden olyan kárt megtérít, amelyet nem zár ki. Általában az ipari vagyon a szállítmány-, illetőleg az építési-szerelési biztosítások, újabban a lakásbiztosítások körében alkalmazott kockázatviselési forma.

Alulbiztosítás

ha a vagyontárgy valóságos értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget, következmény: a (pro rata) kártérítés. A (preimer risque) biztosításoknál nem jöhet szóba a pro-ráta alkalmazása.

Antiszelekció

ellenkiválasztás. A személyek azon törekvése, hogy a biztosan vagy nagy valószínűséggel bekövetkező kockázataikra - azok eltitkolásával - keressenek biztosítási fedezetet. Ez a törekvés általában (közlési kötelezettség) sértéssel jár együtt.

Aránylagos kártérítés

lsd: (pro rata)

AUDATEX

Németországban kifejlesztett számítástechnikai program a gépjárműkárok, javítási költségek egységes megállapítására, illetőleg becslésére.

Autoszelekció

önkiválasztás. A személyek azon törekvése, hogy fokozott veszélyeztetettségük, vagy veszélyérzetük esetén mihamarabb, és minél teljesebb körű biztosítási védelmet teremtsenek maguknak. Az ilyen igény természetes és méltányolható, nem úgy, mint az (antiszelekció).

Avultatás

a vagyontárgyak (pl. ingóságok, épületek, gépjárművek) értékének az időmúlás, illetőleg a fokozatos elhasználódás miatti csökkenése; mértékét százalékban határozzák meg. Ha pl. egy gépjármű - a kár időpontjában - 70%-os műszaki állapotú, és totálkárt szenved, a károsult az újkori érték 70%-ára tarthat igényt. A fennmaradó 30% az avultatás mértéke, amelyet a tulajdonosnak kell viselnie. (kármegosztás)

Ág

(biztosítási ág) a biztosítások kockázati ismérvek szerinti csoportosítása. Két ága van: a (nem-életbiztosítás) és az (életbiztosítás). Elterjedt angol nyelvű elnevezésük (non-life) illetőleg (life).

Ágazat

(biztosítási ágazat) a (biztosítási ág)-on belül az azonos vagy hasonló kockázatok csoportja. (Pl. a nem-életbiztosítási ágon belüli ágazat a gépjármű-biztosítás)

Állampapír

az államadósságot, illetőleg annak egy részét megtestesítő, a deficit finanszírozására kibocsátott értékpapír. Gyakorlatilag kockázatmentes befektetés, ezért a hatékony piacokon a legkisebb hozamot garantálja. Magyarországon a sajátos állami finanszírozási rendszer miatt egyelőre fordított helyzet áll fent. A biztosítók befektetései nagyrészt az állampapírpiacon realizálódnak.

Állomány

a biztosító érvényes biztosítási szerződéseinek összessége.

Állomány-átruházás

jogi aktus, amelynek eredményeként az egyik biztosító egy másik biztosítónak adja át az állományát vagy annak egy részét. A kötelezettségek a továbbiakban az átvevő biztosítót terhelik, de a jogosultságok is megilletik. Az állomány-átruházáshoz a (PSZÁF engedélye szükséges, azonban erről az érintett ügyfeleket is értesíteni kell.

Állománydíj

egy adott időszakban érvényes biztosítások egy biztosítási időszakra re vonatkozó díja a biztosító statisztikáiban.

Átdolgozás

folyamatos kockázatviselést garantáló, szerződéskötési megoldás, amelynek során a régi szerződés - közös megegyezéssel - megszűnik, az új pedig - ezzel egy időben - hatályba lép. Mivel két különböző azonosítójú szerződésről van szó, a megoldás különbözik a (szerződésmódosítás)-tól.

Átlagkár

(üzletág)-on belül az összes kifizetett kár és a bekövetkezett (biztosítási esemény)-ek hányadosa.

Általános felelősségbiztosítás

a biztosító átvállalja, - a biztosítottat a szerződésben meghatározott minőségében (pl. lakásbiztosításnál, mint az ingatlan tulajdonosa) terhelő -, azon kártérítési kötelezettségeket, melyekért a magyar jog szerint a biztosított köteles helytállni. A biztosító kockázatviselése kiterjed a személysérüléssel okozott károk, a szerződésen kívül okozott dologi károk és az ezekre visszavezethető egyéb vagyoni károk miatt támasztott követelésekre.

Általános szerződési feltételek (ÁSZF)

törvény által szabályozott, minimális tartalmi kellékek, amelyeket minden biztosítási szerződésnek tartalmaznia kell.

Baleset

a biztosított akaratán kívül, hirtelen fellépő külső ok, amely vagyoni károsodást, személysérülést, betegséget, munkaképtelenséget, rokkantságot vagy halált okoz.

Baleset-biztosítás

olyan biztosítási szerződés, amely a (baleset) bekövetkezése esetén nyújt szolgáltatást a biztosított, vagy annak halála esetén a (kedvezményezett) részére.

BBP-biztosítás

külföldi utazás vagy tartózkodás idejére szóló betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás. A legtöbb ilyen módozat ezen túlmenően tartalmaz különböző segítségnyújtási (assistance) szolgáltatást is. Pl. az igazolvány(kötvény) felmutatása ellenében a külhoni orvos - sürgős szükség esetén - a beteget ellátja, és honoráriumát később a biztosítóval számolja el.

Befektetési hozam

a díjtartalékokat a biztosító a pénzpiacon befekteti, és abból hozamra tesz szert. Mivel a díjtartalék valójában az "ügyfelek pénze", a hozamok minimum 80%-a a biztosítottakat illeti meg. A biztosító azonban ennél magasabb százalékot is "kiígérhet" ügyfeleinek. A kiígért hozamokon felüli rész a biztosítót illeti meg, hiszen a befektetésekkel költségei is felmerültek; valamint ily módon válik érdekeltté a minél eredményesebb befektetésben.

Befektetéshez kötött életbiztosítás (unit linked)

az életbiztosítási termékek új generációja, amely a vegyes életbiztosítások által nyújtott szolgáltatásokat ötvözi a befektetési alapok által kínált lehetőségekkel. A szerződő által befizetett díjakat a biztosító, a szerződő által kiválasztott befektetési alapokba fekteti, a lejáratkori kifizetés mértékét ezen alapok hozama határozza meg. A szerződő a tartam során igény szerint átcsoportosíthatja megtakarítását és jövőbeni befizetéseit a felkínált alapok között.

Belépési kor

(életbiztosítás)-oknál a biztosítási szerződés technikai kezdetének éve és a biztosított(ak) születési évének a különbözete. Két biztosított esetén kiegyenlített életkor alkalmazandó.

Bemutatóra szóló kötvény

a kedvezményezett jelölés során a szerződő úgy is rendelkezhet, hogy az esedékessé váló szolgáltatást a biztosító a kötvény bemutatójának fizesse ki. Ilyen esetben a biztosító nem vizsgálja, hogy a kötvény hogyan jutott a kedvezményezett birtokába; a kötvény kvázi értékpapírként funkcionál.

Bejelentési kötelezettség

A szerződés tartama alatt a szerződő (biztosított) köteles a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közölni a biztosítóval. A változásokat 8 munkanapon belül kell írásban bejelenteni: Pl.: lakcím, személyi adatok, foglalkozás, rendszeresen űzött sporttevékenység stb.

Betegség

A mindenkori orvostudomány által rendellenesnek tartott biológiai, testi, pszichés állapot.

Betegségbiztosítás

biztosítási szerződés, amelyben a biztosító azt vállalja, hogy a biztosított megbetegedése esetén meghatározott szolgáltatásokat teljesít; pl. viseli a kórházi ápolás költségeit, táppénz-kiegészítést vagy napi térítést nyújt stb. Sokkal helytállóbb és ma már egyre gyakrabban alkalmazott elnevezése: egészségbiztosítás.

Betöréses lopás

a vagyonbiztosítási szerződésekben meghatározott biztosítási esemény - meghatározása eltér a büntetőjogi meghatározástól. Fogalmi elemei általában a lezárt helyiségbe való jogellenes (erőszakosan, lopott, illetve hamis kulccsal) behatolás.

BÉT

Budapesti Értéktőzsde.

BIOSZ

Biztosító Intézetek Országos Szövetsége. 1919. február 17-én alakította meg 35 hazai biztosítóintézet. Érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezetként működött egészen az 1949-es államosításig. A (MABISZ) elődje.

Bizalmi orvos

a biztosító által megbízott szakértő orvos, aki közreműködik az élet-, nyugdíj- vagy balesetbiztosítási kockázatok elbírálásában. Titoktartási kötelezettség terheli, ez alól csak a biztosított adhat felmentést..

Bizonyítási teher

eljárásjogi fogalom, amely azt szabályozza, hogy egyes tényeket kinek kell bizonyítani. A bizonyítás sikertelensége az igényérvényesítést kizárja. A biztosítási jogviszonyban a biztosítási esemény bekövetkezését, valamint a kár összegét mindig a biztosítottnak, a mentesülési ok fennállását pedig mindig a biztosítónak kell bizonyítania.

Biztosításfelügyeleti Bizottság

a (biztosítási törvény), által létrehívott 7 tagú testület.

Biztosítások csoportosítása § Jogi szabályozás alapján: élet-, nem-életbiztosítás, önkéntes vagy kötelező biztosítás § Szolgáltatás fajtája alapján: kár-, összegbiztosítás § Tárgya szerint: személy-, vagyonbiztosítás § A biztosítottak száma szerint: egyéni vagy csoportos biztosítás § (még másféle csoportosítások is elképzelhetők)

Biztosítási ág

a biztosítások kockázati ismérvek szerinti csoportosítása. Két ága van: a (nem-életbiztosítás) és az (életbiztosítás). Elterjedt angol nyelvű elnevezésük (non-life) illetőleg (life).

Biztosítási ágazat

a (biztosítási ág)-on belül az azonos vagy hasonló kockázatok csoportja. (Pl. a nem-életbiztosítási ágon belüli ágazat a gépjármű-biztosítás.)

Biztosítási csalás

célzatos bűncselekmény, amelynek során a biztosítót tévedésbe ejtik, vagy tévedésben tartják, és ezzel kárt okoznak. (Btk. 318. §)

Biztosítási díj

a biztosító kockázatviselésének ellenértéke; összegét és esedékességét a szerződés rögzíti. A feltételek rögzítik, hogy az esedékes díj elmaradása után mennyi idővel szűnik meg automatikusan a szerződés. A felek megállapodhatnak díjhalasztásban is díjhalasztás)-ban.

Biztosítási esemény

a szerződésben rögzített olyan jövőbeli esemény, amelynek bekövetkezése esetén biztosítási szolgáltatás jár. Meghatározásának egyik eszköze a kizárás. Biztosítási esemény lehet valamilyen károsító esemény (törés, betörés, tűz stb.), halál vagy életbiztosítások esetén egy meghatározott időpont elérése, balesetbiztosításoknál pl. testi sérülés, rokkantság.

Biztosítási érdek

vagyonbiztosítási szerződést csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában valamilyen okból érdekelt, vagy azt ilyen személy javára köti. Ha az érdek megszűnik - pl. a tulajdonos a vagyontárgyat eladta -, az érdekmúlás miatt a biztosítási szerződés is megszűnik. Az érdekmúlás tényét mindig be kell jelenteni a biztosítónak.

Biztosítási időszak

a szerződésben megjelölt időszak, amelyre a biztosítási díj vonatkozik. Általában egy év, de ettől eltérő is lehet. Különösen a szerződés felmondásánál van jelentősége.

Biztosítási kötvény

(kötvény)

Biztosítási összeg

a biztosítási szerződésben rögzített összeg, amely a biztosító szolgáltatásának felső határa. (alulbiztosítás, túlbiztosítás)

Biztosítási szaktanácsadó

megbízási szerződés alapján, díj ellenében nyújt a biztosítási tevékenységgel összefüggő szaktanácsot; biztosítási szerződést nem közvetíthet. (kb. 60 szaktanácsadó rendelkezik Felügyeleti engedéllyel)

Biztosítási szerződési feltételek

törvény (Bit) által szabályozott, minimális tartalmi kellékek, amelyeket minden biztosítási szerződésnek tartalmaznia kell.

Biztosítási tevékenység

szigorúan szabályozott gazdasági, pénzügyi tevékenység. Szerződésen, jogszabályon vagy tagsági viszonyon alapuló kötelezettségvállalás, amely során a (biztosító) megszervezi a (veszélyközösség)-et, matematikai és statisztikai eszközökkel felméri a biztosítható kockázatokat, megállapítja a (biztosítási díj)-at, meghatározott tartalékot képez, a kockázatokat átvállalja, és szolgáltatásokat teljesít. Biztosítási tevékenység csak a PSZÁF előzetes engedélyével folytatható.

Biztosítási titok

minden olyan adat, információ és tény, amely a biztosító, az alkusz, vagy a biztosítási szaktanácsadó ügyfeleinek személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, gazdálkodására és biztosítási szerződéseire vonatkozik. A felsorolt biztosításpiaci résztvevőket a titoktartási kötelezettség akkor is terheli, ha a szerződés - bármilyen okból - nem jött létre.

Biztosítási törvény

a legutóbbi módosítással 2004. május. 1-jén hatályba lépett magas szintű jogszabály. Teljes elnevezés: 2003. évi LX. törvény a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről, általánosan használt rövidítése Bit. A biztosítás közjogának és állami felügyeletének szabályait tartalmazza.

Biztosításközvetítő

a biztosítóintézet és a biztosítási védelmet kereső ügyfél között közvetítő személy; tevékenysége a biztosítási szerződés létrehozásában és fenntartásában való közreműködés. Munkájáért (jutalék)-ot kap. Pozícióját tekintve lehet (ügynök) vagy (alkusz).

Biztosított

a biztosítási szerződés fontos alanya, az ő életét, testi épségét és vagyonát védi a biztosítás. A biztosító szolgáltatására mindig ő (vagy az általa megjelölt kedvezményezett) lesz jogosult (kivéve a felelősségbiztosítást, ahol a biztosító közvetlenül a károsultnak térít), még akkor is, ha a díjat a (szerződő) fizeti. Személye gyakran egybeesik a szerződővel.

Biztosító

biztosítási tevékenység folytatására jogosult szervezet. Szervezeti forma szerint háromféle lehet: biztosító részvénytársaság, biztosító szövetkezet vagy biztosító egyesület.

Biztosító egyesület

önkéntesen létrehozott, kölcsönösségi alapon, egyesületi formában működő, biztosítási tevékenységet végző szervezet. Kizárólag tagjai részére nyújt - tagsági díj ellenében - biztosítási szolgáltatásokat. Tevékenységét a PSZÁF engedélyezi, és ellenőrzi működését is.

Biztosítók kockázatkezelési módszerei

  • Kárfelosztás (pl. vagyoni kár esetén)
  • Kockázatfelosztás (életbiztosítás esetén)

Biztosítópénztár

teljes nevükön: önkéntes, kölcsönös biztosítópénztárak. Biztosítási tevékenységet végző, sajátos egyesületi (pénztári) formában működő, non-profit szervezetek. A biztosítási jogviszony a pénztárba való belépéssel jön létre; gyakorlatilag tagsági viszony. Három típusa létezik: a nyugdíjpénztár, az egészségpénztár és az önsegélyező pénztár. Tevékenységüket a PSZÁF felügyeli.

Biztosító részvénytársaság

részvénytársasági formában működő biztosító. Csak névre szóló részvényt bocsát ki, a társasági forma lehet zártkörű és nyílt, melyet a biztosító társaság nevében kötelezően fel kell tüntetni.

Biztosító szövetkezet

szövetkezeti formában működő biztosító, alapításához legalább 50 tag kell. Tevékenységét a PSZÁF engedélyezi, és ellenőrzi működését is.

Blokk kötvény

egyszerű kockázat-elbírálású, tömeges biztosítási szerződések megkötését igazoló okirat. Az ajánlat aláírása egybeesik a kötvény átadásával, így a szerződés azonnal létrejön. Tipikus példája az utasbiztosítások.

Bónusz

díjkedvezmény, amellyel a biztosító az ügyfél tartós kármentességét honorálja. A kedvezmény realizálódhat a díj egy részének visszafizetésével (pl. Globál) vagy a következő évi díj csökkentésével (pl. Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítás).

Bróker

lásd alkusz.

Bruttó éves díj

Adott évre kalkulált biztosítási díj, amely tartalmazza a biztosító kockázati díját, költségpótlékát és nyereségpótlékát.

Captive biztosító

nagy ipari és kereskedelmi vállalatok által létrehozott biztosítótársaság, amely általában csak az alapítók biztosítási kockázatait vállalja, s azokat viszontbiztosításba adja.

Casco

gépjárművek sajáthibás kárainak fedezetére szolgáló biztosítás. Az alapbiztosítás a töréskár, elemi kár, tűzkár, üvegkár, amely általában kiegészül a lopás, és egyéb választható kockázatokkal. Az autó-casco a legismertebb, de van hajó-casco, légijármű-casco stb. is.

Cash-flow

elemzési módszer, amelynek célja a szorosan vett biztosítási tevékenység bevételeinek és kiadásainak az üzemkörön kívüli tevékenység (biztosítóknál pl. a tőkekihelyezés) eredményétől való elkülönítése.

Co-insurance

(együttbiztosítás)

Cselekvőképesség

(jogképesség)-nél szűkebb fogalom, ami azt jelenti, hogy a cselekvőképes (természetes vagy jogi) személy saját elhatározásából válhat jogviszonyok alanyává aki maga vállalhat kötelezettséget, illetőleg jogosultságokat. Gyakorlatilag szerződéskötési képességet jelent. A természetes személy - főszabályként - 18 éves korától rendelkezik korlátlan cselekvőképességgel. Lásd még: (cselekvőképtelenség), (korlátozott cselekvőképesség).

CSÉB

a 60-as évek elején bevezetett csoportos élet- és baleset-biztosítási rendszer. Jellemzője az egységes díj, valamint a munkahelyi díjfizetés (levonás). Korszerűsített változatai már nem csak tipizált igényeket elégítenek ki.

Csúcskockázat

az átlagos rizikót jelentősen meghaladó kockázat. Bekövetkezése felboríthatja a veszélyközösség gazdálkodását, ezért ellene a biztosítók általában (viszontbiztosítással) védekeznek.

Cselekvőképtelenség

a cselekvőképesség hiánya. A cselekvőképtelen személy érvényesen nem köthet szerződéseket, nem tehet jognyilatkozatot nevében törvényes képviselője jár el. Cselekvőképtelen az a kiskorú, aki 12. életévét még nem töltötte be, vagy akit a bíróság - életkorától függetlenül - cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett.

CSOB (Családi Otthon Biztosítás)

lakásbiztosítás.

Devizabiztosítás

olyan biztosítási szerződés, amelynek díját devizában kell fizetni, és a biztosító szolgáltatása is devizában jár.

Direkt biztosítás

vagyonbiztosítás, amely a tulajdonos vagy az érdekelt személy vagyontárgyait közvetlenül védi. Pl. épületek tűzbiztosítása, betörés-biztosítás, casco. A vagyonbiztosítások másik csoportja a (felelősségbiztosítás).

Diszkontálás

egy későbbi időpontban esedékes összeg értékének kamatos kamatozással történő kiszámítása.

Díj részei

  • Bruttó díj (Vállalkozói díjrész): a biztosítással kapcsolatos költségek, biztosító költségei
  • Nettó díj (Kockázati díjrész): A várható károk kifizetésére, nagysága egyenlő a kockázatok várható értékével.
  • Díjtartalék: lásd alább.

Díjelőleg (foglaló díj)

Az új szerződések első díja, amit a kockázatelbírálás befejezéséig nem lehet a szerződésre könyvelni. A biztosító és a szerződő megállapodhat a foglaló díj halasztott megfizetésben.

Díjesedékesség

A biztosítási díj első ízben a szerződés létrejöttekor, később pedig annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik.

Díjnemfizetés

Az az esemény, amelynek bekövetkeztekor a biztosító kockázat viselése a respiró lejáratának napján, annak 24. órájában megszűnik.

Dividenda

pontatlan kifejezéssel nyereségrészesedésnek is hívják. Azt az összeget jelenti, amelyet az életbiztosítási díjtartalékok befektetési többlethozamából a biztosítottaknak át kell engedni. A (biztosítási törvény)rendelkezései szerint ez ma minimum 80%.

Díjelőírás

a naptári évben fizetendő, előre fizetmények összegével csökkentett és a fennálló hátralékkal növelt biztosítási díj összege.

Díjbetudás

Átdolgozáskor az előző biztosításra már befizetett, az átdolgozás dátuma utáni időszakra szóló díjrésznek a régi biztosításról az új biztosításra történő átkönyvelése.

Díjfelszólítás

az esedékes biztosítási díj megfizetésére irányuló írásbeli felszólítás a respiro időn belül.

Díjfizetés

a biztosítási díj, szerződésben vállalt megfizetése. A díj a biztosítási időszak egészére, egy összegben és előre esedékes, de a szerződések általában részletfizetést tesznek lehetővé. A díjfizetés elmulasztása a szerződés megszűnését eredményezi.

Díjfizetés típusa

egyszeri, folyamatos

Díjfizetés módja

csekkes, csoportos beszedés, egyedi átutalás, kárból díjra.

Díjfizetés gyakorisága

éves, féléves, negyedéves, havi

Díjhalasztás

az esedékes díj későbbi időpontban történő megfizetésére vonatkozó megállapodás, amely csak írásban érvényes. A díjhalasztás tartama alatt a biztosító kockázatviselése fennáll.

Díjkalkuláció

matematikai és statisztikai módszer, amellyel a biztosítói kockázat ellenértékét, a biztosítási díjat számítják ki.

Díjkezelési rendszer

Hasonló díjfizetési módok csoportosítása, amelyeket a rendszerekben egyforma módszerrel és elvek alapján kezelnek.

Díjkintlévőség

a biztosítók mérlegében aktívaként szereplő, a tárgyévben esedékessé vált, azonban be nem folyt díjak összege.

Díjkönyvelés

Az a tevékenységsor, amely során az ügyfeleink által befizetett díjakat a szerződéshez rendeljük, és a nyilvántartásban rögzítjük.

Díjliberalizálás

a hatósági díjak átalakítása kockázatarányos, piaci díjakká. A verseny alapvető feltétele.

Díjmentes leszállítás

lehetőség az életbiztosítások fenntartására díjfizetés nélkül is. A tartam változatlan marad: a biztosítási összeg azonban az addig már befizetett díjak által fedezett mértékig (általában jelentősen) lecsökken.

Díjmentesítés

a biztosítási esemény bekövetkezett (pl. rokkantság), de a még be nem következett biztosítási eseményre (pl. halál, elérés) a szerződés díjfizetés nélkül is hatályban marad.

Díjnyugta

a (biztosításközvetítő) vagy a biztosító képviselője által kiállított okirat, amely a biztosítási díj átvételét igazolja. Csak a "személyes" díjbefizetéskor állítják ki; egyéb esetekben a biztosítási díj befizetését a befizetési csekk vagy a bankszámlakivonat igazolja. Szigorú számadásra kötelezett nyomtatvány.

Díjszabás

az egyes biztosítási szerződésfajták alapdíjait, díjpótlékait, engedményeit tartalmazó díjtáblázat, tarifa.

Díjtartalék

az életbiztosítási díjakból képzett elkülönített tartalék, amely a később bekövetkező biztosítási események (halál, elérés) kapcsán járó szolgáltatások fedezetére szolgál. A tartalékokat a biztosító befekteti, és a hozamok minimum 80%-át köteles visszajuttatni biztosítottainak. Mód van a díjtartalék visszavásárlására is.

Egészségbiztosítás

(betegségbiztosítás)

Egészségi nyilatkozat

az élet- és betegségbiztosítások kockázat-elbírálását segítő kérdőív. A valóságnak megfelelő adatok kitöltésével tesz eleget a biztosított a közlési kötelezettségének.

Egyenértékűség

az a kívánalom, hogy a biztosítási díjbevételek fedezzék az összes kifizetett szolgáltatást, a tartalékokat, a biztosító költségeit és méltányos mértékű üzleti hasznát.

Ekvivalencia-elv

A díjak kalkulációjának alapelve. A bevételek jelenértékének várható értéke megegyezik a kiadások jelenértékének várható értékével.

Egyéni kockázatkezelési módszerek

  • Kockázatkikerülés: Veszélyes tevékenységtől való tartózkodás.
  • Kármegelőzés: Tudatos, aktív magatartás, mellyel az ember a kár bekövetkezésének valószínűségét csökkenti (pl. értékes tárgyakat széfben tart, riasztó az autón).
  • Önbiztosítás:
    • Tartalékképzés
    • Kockázatmegosztás

Egyezség

polgári jogi szerződés, amelyben a felek arról állapodnak meg, hogy a jogosult az egyezségben rögzített összeget követelésének végleges kielégítéseként elfogadja, s további igényeiről lemond.

Együttbiztosítás

(coinsurance) a kockázatok két vagy több biztosítóintézet által történő közös vállalása, előre meghatározott arányok szerint. A kötvényt a vezető biztosító állítja ki, és végzi a lebonyolítást is.

Elérési biztosítás

meghatározott tartamra kötött életbiztosítási szerződés, amelynek alapján a biztosító csak a tartam végén teljesít.

Eléréses önrész

A biztosító nem téríti meg azokat a károkat, amelyek - káreseményenként - nem érik el a szerződésben megjelölt önrészesedés mértékét, az önrész összegét meghaladó károkat levonás nélkül kifizeti.

Előszereteti érték

valamely vagyontárgy szubjektív értéke, amelyet személyi, érzelmi okok alapozhatnak meg. Például az elhunyt rokontól kapott, valójában jelentős dologi értéket nem képviselő tárgy. Az előszereteti érték megtérítése a biztosítási szerződés tárgya általában nem lehet.

Előzetes fedezetigazolás

a Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosításhoz kapcsolódó dokumentum, amelyben a biztosító - az üzembentartó kérésére - előzetesen elvállalja a kockázatokat. Az előzetes fedezetigazolással oldható meg, hogy a vásárolt vagy a forgalomba helyezett gépjármű üzembentartója már akkor is rendelkezzék biztosítással, amikor a szerződést még nem kötötte meg. (Ezt azonban 15 napon belül pótolni kell!)

Előzményvizsgálat

Annak ellenőrzése, hogy a bejelentett káresemény kapcsolódik-e korábbi káreseményhez.

Első díj

(díjelőleg) az első biztosítási időszakra, vagy annak egy részére megállapított díj. Befizetése különös jelentőséggel is bír: a biztosítás hatálya, vagyis a biztosító kockázatviselési kötelezettsége csak akkor kezdődik, ha a szerződés létrejött és az első díj a biztosítóhoz beérkezett (vagy az első díj megfizetésére a felek halasztásban állapodtak meg).

Eszközalapok árfolyama

a befektetéshez kötött életbiztosítások (unit linked) árfolyamát napi rendszerességgel meghirdetik a biztosítók. Az eszközalapok árfolyama az ezeket alkotó értékpapírok árfolyamváltozásának függvénye.

Eszközallokáció

Egy eszközalapon belül a befektetett papírok megoszlása.

EUROTAX

a gépjármű- és alkatrész árak katalógusa, gyári, illetőleg piaci információk alapján.

Ex-lege biztosítás

olyan biztosítási jogviszony, amely nem szerződéskötéssel, hanem a jogszabály erejénél fogva automatikusan jön létre. Ilyen ma már Magyarországon nincs, de így működött 1991. július 1. előtt a gépjárművek üzembentartóinak kötelező felelősségbiztosítása. (kötelező biztosítás)

Exporthitel biztosítás

a külföldre irányuló áruhitellel kapcsolatos kockázatok biztosítása. Gazdasági kockázatok: pl. a vevő fizetésképtelensége, visszalépése. Politikai és árfolyamkockázatok: pl. embargó, háború, a követelés pénznemének inflációja.

Extra tartozék

általában a CASCO biztosításoknál használatos fogalom. A biztosított vagyontárgy olyan tartozéka, amely a rendeltetésszerű használatot segíti, vagy komfortosabbá teszi. A vagyontárgy értékét, és így általában a biztosítási díjat is növeli.

Életbiztosítás

olyan szerződés, amelyben a biztosítási esemény a biztosított halála, vagy meghatározott időpont (életkor, nyugdíjba vonulás... stb.) elérése. Az életbiztosítási összeg felvételére mindig a kedvezményezett jogosult (kedvezményezett lehet a szerződés bizonyos szolgáltatásaira, maga a biztosított)

Esedékességi értesítő

A díj befizetési időpont előtt az ügyfél tájékoztatása az esedékes díjról, a gyakorlatban sokszor az Art. előírásai szerint számlának minősülő formában és tartalommal.

Érdekmúlás

jogi hatást kiváltó tény a biztosítási szerződésben. Ha a (biztosítási érdek) megszűnik, a biztosítási szerződés is megszűnik.

Értékcsökkenés

a vagyontárgyban keletkezett károk helyreállítása, kijavítása után visszamaradt, esztétikai, használati vagy forgalmi értékét csökkentő tényező (écs). A károkozó ezt a kártételt is köteles megtéríteni.

Értékhatár ellenőrzés

Annak vizsgálata, hogy az ajánlatban szereplő értéket ki jogosult elbírálni.

Értékkövetés (indexálás)

a biztosító a biztosítási szerződés értékének megőrzése ill. az alulbiztosítottság elkerülése érdekében évente, a biztosítás évfordulóját megelőzően a KSH adatai alapján indexálja (megemeli) a biztosítási összegeket.

Évforduló

Szabályzattól függően a naptári év váltása vagy a szerződéskötés dátumán történő évváltás.

Előzetes fedezet igazolás (GFB)

A már megvásárolt, de még forgalomba nem helyezett - a rendőrségnél át nem íratott - jármű érvényes biztosításának igazolása.

Faktoring

követelések - ellenszolgáltatás fejében történő átruházása, "eladása".

Fekvőbeteg gyógyellátás

Legalább 24 órás kórházban való tartózkodás, mely a kórházba történő felvétellel kezdődik, és a kórházból történő távozással, a kórházi zárójelentés kiadásával végződik.

Felelősségbiztosítás

a biztosított által a mások vagyonában okozott károkra nyújt fedezetet; a kártérítési kötelezettség alól mentesíti a károkozót a szerződésben meghatározott esetekben. Lásd még: általános felelősségbiztosítás, munkáltatói felelősségbiztosítás, termék felelősségbiztosítás, környezetszennyezési felelősségbiztosítás, szakmai felelősségbiztosítások, KGFB.

Felmondás

a vagyonbiztosítási szerződést bármelyik fél egyoldalúan is felmondhatja, de csak a (biztosítási időszak) végére, azt megelőzően legalább 30 nappal, írásban (ettől eltérő felmondási szabályokat a Szabályzatok tartalmazzák).

Felosztó-kirovó rendszer

biztosítás-szerű megoldás, amelyben a veszélyközösség tagjai az őket ért károkat egymás között utólag osztják fel.

Fokozott veszéllyel járó tevékenység

(veszélyes üzem)

Felülvizsgálat

A kárjegyzőkönyv és a helyszín magasabb beosztású kárszakértő általi ellenőrzése.

Formai ellenőrzés

Az ajánlat rovatainak kitöltésére vonatkozó vizsgálat.

Függő díj

Az a fizetmény, amelynek rendeltetését az állomány- és díjnyilvántartás alapján nem lehet megállapítani.

Futamidő

A határozott időszakra megkötött biztosítási szerződés érvényességi tartamát jelenti.

Függőkár

olyan, (biztosítási esemény)-ből származó kár, amelyet a biztosítónak már bejelentettek, de a kárügy végleges lezárása még nem történt meg.

Függőkár tartalék

tételesen (káronként) képzett biztosítástechnikai tartalék, amelynek az a célja, hogy fedezetet nyújtson a (függőkár)-okra. A függőkár tartalékon belül képzik az (IBNR)-t is.

Garancia alap

(Kártalanítási Számla)

Giro

a bankok közötti - számlajóváírással történő - pénzügyi elszámolási rendszer.

Garantált kamat

életbiztosítási szerződéseknél használt technikai kamatláb. A biztosító vállalja, hogy a biztosítási összeg fedezetére képzett díjtartalékhoz a szerződés tartama alatt legalább ekkora mértékű hozamot ír jóvá, még akkor is, ha a tartalék befektetésével elért hozam ennél kevesebb.

Gyorsított kárrendezés

számla nélküli kárszámítási és teljesítési eljárás, amikor a kárszemle során megállapítják a javítás és az egyéb károk becsült értékét, és azt a károsult - egyezséggel - követelése kielégítéseként elfogadja.

Gyógykezelés

az OEP által elismert orvosi beavatkozás, mely az orvostudomány általánosan elfogadott korszerű ismereteit alkalmazza az egészség újbóli helyreállítása, az egészségi állapot javítása, illetve rosszabbodása megakadályozása céljából.

Halandósági tábla

statisztikai, demográfiai számításokon alapuló táblázat, amely azt mutatja, hogy pl. 100 000 újszülött fiú/lány közül hány éri el az 1, 2, 3, ... 100 éves kort, ha a halandóság úgy alakul, mint azt a táblázat készítésének pillanatában megfigyelték.

Hatályba lépés

Az az időpont, amelyet követően a biztosított a biztosítási szerződésben foglaltak szerinti jogait érvényesítheti.

Hijacking

személy-, illetőleg áruszállító eszközök erőszakkal, vagy fenyegetéssel történő hatalomba vétele. Például: repülőgép-eltérítés.

Hitelbiztosítás

a hitelezésből eredő kockázatok és károk fedezetéül szolgáló biztosítási forma. A kedvezményezett e formánál mindig a hitelező.

Hitelfedezeti biztosítás

a hitelintézet vagy a hitelező által - a tartozás biztosítékául - követelt biztosítási szerződés. A biztosított mindig az adós, aki az esetleges biztosítási szolgáltatást már a szerződéskötéskor a hitelezőre engedményezi.

Hitellevél

a gépjármű-biztosítás területén, és ma már egyre gyakrabban alkalmazott kárrendezési megoldás. A károsult nem készpénzt kap, hanem egy - a javítóműhelynek címzett - hitellevelet, amelynek alapján a javítást elvégzik, és utólag a biztosítóval, mint adóssal elszámolnak.

IBNR

(incurred but not reported) a biztosító által képzett tartalék, amelynek az a célja, hogy a már bekövetkezett, de még be nem jelentett károkra nyújtson fedezetet.

Inkasszóhányad

a befolyt és az esedékes előírt díjak hányadosa.

Időszakos biztosítások

határozott időre kötött biztosítási szerződések. A biztosító csak a szerződésben naptárilag - év, hó, nap, óra, perc - megjelölt időszakra vállalja a kockázatot. Az időszak leteltével a szerződés automatikusan megszűnik.

Indexálás

a szerződésben rögzített értékkövetési módszer, amelynek alapján a (biztosítási díj) vagy a biztosítási összeg meghatározott mértékkel automatikusan, a szerződés egyéb feltételeinek módosítása nélkül változik. Mértéke általában az inflációtól, és a hivatalos mutatóktól (pl. KSH) függ.

Illetékesség

a területi felosztás alapján kialakított jogkör, amely meghatározza, hogy egy adott szerződéshez kapcsolódó bejelentést hogyan kezelhet egy szervezeti egység. (Eljárhat a bejelentés ügyében, vagy csak átveheti és továbbíthatja azt.)

Integrál (relatív) önrészesedés

a bagatell-károk kiszűrésének módszere, minimális térítendő kárösszeg meghatározásával. Ha a kár az integrál önrész alatt marad, a biztosító nem térít, ha viszont fölötte van, akkor - levonás nélkül - megfizeti az egész kárt.

Intervenció

a biztosító hivatalos díjbeszedési folyamata, amely az elmulasztott díjak beszedését, a biztosítási szerződés fenntartását szolgálja.

Ismeretlen üzembentartó

ha a kárt gépjármű okozta, de az üzembentartó személye nem állapítható meg, a károsult kárát a MABISZ a Kártalanítási Számla terhére megtéríti. Nem térülnek meg azonban az ismeretlen üzembentartó által a gépjárműben, az útban, az út tartozékaiban, közművekben, valamint a reklámhordozókban okozott károk.

Ittasság

a jogi és szerződési gyakorlatban a 0,8 ezrelékes véralkohol szintet elérő alkoholos befolyásoltság. A biztosítási szerződésekben általában (mentesülés)-i ok.

Írásbeliség

a biztosítási szerződések jogának egyik legfontosabb eleme. A biztosítási szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozatok csak írásban érvényesek.

Járadék

rendszeresen (általában havonként) esedékessé váló szolgáltatás, amelyet a járadékra jogosító körülmények fennállásáig, vagy élethossziglan folyósítanak. A biztosító által folyósított járadék lehet járadékopción alapuló vagy jövedelempótló.

Járadékopció

egyes életbiztosításoknál az a kikötés, amely szerint a biztosított vagy a kedvezményezett az esedékessé váló egyszeri biztosítási összeg helyett élethossziglan, vagy meghatározott időtartamon át rendszeres járadékra jogosult.

Jármű önkényes elvétele

bűncselekmény (Btk. 327. §), amelyet az követ el, aki idegen járművet mástól úgy vesz el, hogy közben nem vezérli tulajdonszerzési szándék, csak pl. az időleges jogtalan használat. Ha a cselekmény tulajdonszerzési célzattal is párosul, akkor a minősítés: lopás (Btk. 316. §).

Jelzálog

az ingatlanokra bejegyzett jog, amely szerint a tulajdonos csak korlátozottan rendelkezhet a vagyontárgy felett. Általában a hitelek vagy egyéb követelések biztosítéka, melyet az ingatlan-nyilvántartásba (telekkönyv) is bejegyeznek.

Jogalap-elbírálás

döntési folyamat, amelynek során a biztosító arról nyilatkozik, hogy a bejelentett (kár)eset a szerződés szerint (biztosítási esemény)-nek minősül-e, illetőleg nem áll-e fenn (mentesülés). A jogalap-elbírálás során dönt a biztosító az esetleges (kármegosztás) alkalmazásáról is.

Jogalap vizsgálat

annak ellenőrzése, hogy jogos-e a károsult ügyfél kártérítési igénye a biztosítási szabályzat és a benyújtott iratok alapján.

Jogképesség

polgári jogi, sőt alkotmányjogi fogalom, azt jelenti, hogy a jogképes (természetes vagy jogi) személy jogviszonyok alanya lehet; jogai, illetőleg kötelezettségei lehetnek (pl. örökölhet). Az ember születésétől a haláláig korlátozás nélkül jogképes. A jogi személyek megalakulásuktól megszűnésükig rendelkeznek jogképességgel.

Jogosulatlan biztosítási tevékenység

önálló, nevesített bűncselekmény. Az követi el, aki (biztosítási tevékenység)-et a (biztosítási törvény)-ben előírt engedély nélkül végez. (Btk. 298,/E. §)

Jogosultság

a belső szabályzatokban rögzített jogkörök, amelyek egy adott tevékenység elvégzését engedélyezik vagy magasabb szintű egységhez vagy ügyintézőhöz való továbbítását írják elő.

Jogvédelmi biztosítás

a szerződés a biztosított részére anyagi vagy természetbeni segítséget nyújt az ellene indított polgári-, büntető-, szabálysértési ügyekben. A szolgáltatás általában a költségek átvállalásával, ügyvéd állításával realizálódik.

Jövedelempótló járadék

a károkozó vagy a felelősség-biztosítója által folyósított (járadék), amely a károkozás miatt kiesett jövedelem pótlásával igyekszik helyreállítani az eredeti állapotot. Az ilyen járadék is jövedelem, ezért a személyi jövedelemadó számításánál figyelembe kell venni.

Jutalék

a biztosító a (biztosításközvetítő) eredményes munkáját, a szerződés létrejötte vagy fennmaradása érdekében kifejtett tevékenységét jutalékkal honorálja. A jutalék megállapítható szerződésenként (darabjutalék) is, de igazodhat a biztosítási összeghez is.

Kár

gazdaságilag hátrányos következmény, mely valamely előre nem látott ok, szükséglet keletkezésével, bekövetkezésével jár.

Kalózbiztosító

olyan biztosítóintézet, amely a hazai biztosítás-felügyelet engedélye nélkül folytat biztosítási tevékenységet az országban.

Kamatrés

vagy kamatmarge. A (technikai kamat) és a (befektetési hozam) közötti különbség.

Kárarány

egy biztosítási időszakban, a módozatra kifizetett kárösszeg és a módozat biztosításainak együttes biztosítási díjának aránya.

Kárbejelentés

a biztosított hivatalos lépése, amellyel a biztosítási esemény bekövetkezését bejelenti a biztosítónak. A szerződés tartalmazza azt a határidőt, amelyen belüli a kárbejelentést meg kell tenni. Elmulasztása a biztosító mentesülését eredményezi, ha a késedelem miatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. A határidő elmulasztása nem jogvesztő tényező.

Kárbejelentési kötelezettség

a biztosítási esemény bekövetkezését a szabályzatban megállapított idő alatt a biztosítónak be kell jelenteni, a szükséges felvilágosításokat meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését.

Kárenyhítés

a már bekövetkezett kár, biztosítási esemény károsító hatásait csökkentő magatartás. Ellentétben a kármegelőzéssel ez a kötelezettség szerződési kikötés nélkül is terheli a károsultat a polgári jog szabályainak megfelelően.

Kárfelvétel

a kárbejelentés átvétele, tudomásul vétele és rögzítése.

Kárgyakoriság

mutatószám, amely azt jelzi, hogy egy adott időszakban (általában egy év alatt) a biztosított személyek és tárgyak közül hánynál következett be (biztosítási esemény).

Kárhányad

a biztosító díjbevételének és a kifizetett károknak egymáshoz való arányát fejezi ki. Általában szerződéstípusonként (ágazat)-onként mérik.

Kárkori érték

a biztosított vagyontárgy értéke a biztosítási esemény bekövetkezésekor.

Kárkifizetés

a kárrendezés utolsó mozzanata, amikor az utalványozott összeget átutalják a kártérítésre jogosultnak.

Kármegelőzés

olyan magatartás, amely a károk biztosítási események bekövetkezésének megakadályozására irányul. A kármegelőzési teendők a biztosítottat csak akkor terhelik, ha ezt a szerződésben kikötötték. Pl. a vagyonvédelmi berendezések alkalmazása a betöréskárok megelőzésére.

Kármegosztás

a károkozásért való felelősség százalékos megosztása a károkozásban részt vevők között. Ha például a bekövetkezett ütközésért "A"-t 70%-ban, "B"-t pedig 30%-ban terheli a felelősség, akkor "A" (illetőleg felelősségbiztosítója) "B" kárának 70%-át, míg a "B" részes "A" kárának 30%-át köteles megtéríteni. A közrehatási százalékok összege természetesen nem haladhatja meg a 100%-ot.

Kármentességi nyilatkozat

az a dokumentum, amelyben a szerződés reaktiválását kérő ügyfél nyilatkozik, hogy utólagos kárigényt nem nyújt be a díjjal nem fedezett időszakra.

Káronszerzés tilalma

a károsultat a károkozó köteles olyan helyzetbe hozni, mintha a károkozás meg sem történt volna. A károsult nem gazdagodhat a károkozás kapcsán. Ha egy 70%-os műszaki állapotú gépkocsi totálkára esetén a károsult egy új (100%-os) autó értékét kapná, előnyösebb helyzetbe kerülne, mint a károkozás előtt. A káronszerzés tilos, jogszabályba ütközik. A 30%-os különbözetet a károsultnak kell viselnie.

Kártalanítási Számla

a MABISZ által kezelt alap a garancia alap. Ebből térítik meg a biztosítással nem rendelkező, gépjármű üzembentartók által okozott károkat. A számla fedezi az ismeretlen üzembentartó által okozott személyi sérüléses károkat is, illetve súlyos személyi sérülés , vagy halálesetén a gépjárműben keletkezett károkat is.

Kárügyintézés

gyűjtőfogalom, amely magába foglalja a biztosítási eseményekhez kapcsolódó tevékenységeket, a kárbejelentéstől, a kárszemlén keresztül a kárkifizetésig, az utólagos pénzügyi tevékenységekig.

Kárrendezés

a kár bejelentésétől a végleges kifizetéséig, illetve annak végleges elutasításáig tartó munkafolyamatok összessége. Beletartozik az igényjogosultság megállapítása, a biztosítási események bekövetkezésének vizsgálata és ezen belül a káresemény okainak megállapítása, a kárnak okmányok alapján történő és/vagy helyszíni felmérése, a becslés alapján az összegszerű kár megállapítása, kárjegyzőkönyv felvétele, végül döntésre, kifizetésre való előkészítése és a jogos kártérítés folyósítása.

Kedvezményezett

az életbiztosítási összeg felvételére jogosult, szerződésben megnevezett személy. Ez lehet maga a biztosított is (elérési biztosítás), vagy bármely személy, illetőleg, a kötvény bemutatója is. Ha nincs megnevezett kedvezményezett, akkor a biztosított örököse a jogosult. A kedvezményezett személye a szerződés tartama alatt, írásban bármikor módosítható a szerződő és a biztosított egyidejű nyilatkozatával.

Kedvezményezett jelölése

az életbiztosítási szerződés megkötésének egyik leglényegesebb mozzanata a kedvezményezett megnevezése. A kedvezményezettet a szerződő nevezi meg; ha a szerződő és a biztosított személye nem azonos, a szerződéskötéshez, így a kedvezményezett kijelöléséhez is, szükséges a biztosított hozzájárulása. A szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett más kedvezményezettet is kijelölhet, eltérő biztosított esetén annak hozzájárulásával.

Kettős biztosítás

ugyanazon vagyontárgyra vagy személyre kötött, egyidejűleg fennálló, azonos kockázatokra vonatkozó két szerződés. Vagyonbiztosítás esetében a második szerződés általában túlbiztosítást okoz, és így semmissé válik.

Kezdeti biztosítási összeg

a biztosítási szerződésben feltüntetett biztosítási összeg.

Készpénzdíjas biztosítás

egyszeri díjas időszakos, határozott tartamú biztosítás; a szerződő a szerződéskötéskor megfizeti az egész - általában rövid - tartamra szóló díjat. Ilyen például a BBP-biztosítás vagy a tanuló biztosítás.

Kezesi biztosítás

biztosítási szerződés, amelyet a hitelfelvevő köt arra az esetre, ha fizetőképtelenség esetén nem tudna teljesíteni (törleszteni) a hitelezőnek.

KGFB

lásd Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítás

Kiegészítő biztosítás

az alapbiztosításhoz kötött, további kockázatokra vonatkozó szerződés. Ha az alapbiztosítás megszűnik, a kiegészítő szerződés is megszűnik.

Kiséletbiztosítás

alacsonyabb biztosítási összegre szóló, tömeges életbiztosítás, amelynél a kockázat elbírálásához nincs szükség orvosi vizsgálatra.

Kizárás

a biztosítási esemény meghatározásának módszere. Egyes kockázatokat a szerződés kizár a biztosítási fedezetből, így bekövetkezésük esetén a biztosító nem fizet, mivel a kizárt esemény - nem biztosítási esemény. Pl. a casco biztosítás térít a gépkocsi töréskára esetén, de kizárja a térítést, ha a törés versenyen, vagy arra felkészülés során következett be. A verseny közben bekövetkezett törés nem biztosítási esemény! (mentesülés)

Kockázat

Nyereség vagy veszteség keletkezésének szimmetrikus lehetősége .

Kockázati biztosítás

A biztosított, tartam közbeni halála esetén a biztosító az aktuális biztosítási összeget fizeti ki a kedvezményezett részére.

Amennyiben a biztosított a tartam végén életben van, a biztosítás kifizetés nélkül szűnik meg.

Kockázatkezelés

döntési és cselekvési folyamat, amelynek során a személyek vagy gazdálkodók felmérik és minősítik saját kockázataikat, illetőleg védelmi eszközöket rendelnek mellé.

Kockázat-elbírálás

Technikai és egészségügyi kockázat-elbírálásról beszélünk, alapja az ajánlat, az egészségi nyilatkozat és egyes eseteknél az orvosi vizsgálat adatai.

Kockázatelbírálás eredménye

  • Elfogadás
  • Díjemelés
  • Halasztás (reponálás)
  • Elutasítás
  • Alternatív megoldások: - Biztosítási összeg csökkentése - Tartam rövidítése - Más módozat - Kizárás

Kockázati ellenőrzés

A lehetséges kockázatok felmérése.

Kogencia

feltétlen érvényesülést kívánó szabály, amelytől nem lehet eltérni. A biztosítási szerződés vonatkozásában azt jelenti, hogy a felek szerződésükben a Ptk. biztosításra vonatkozó szabályaitól - még egyező akarattal sem - térhetnek el. Pontosabban: az eltérésre csak akkor van lehetőség, ha az egyértelműen a szerződő vagy a biztosított érdekeit szolgálja.

Kompozit biztosító

olyan biztosító, amely mind a life ág, mind a non life ág művelésére jogosult. A biztosítási törvény 1996. január 1-jei hatálybalépése után hazánkban kompozit biztosító nem alapítható. A hatálybalépés előtt már kompozit engedéllyel rendelkező biztosítók azonban mindkét ágat tovább művelhetik.

Koremelés

kockázat-elbírálási megoldás az életbiztosításoknál, amikor a biztosító - az orvosi vizsgálat alapján - a biztosított tényleges koránál magasabb életkor figyelembevételével állapítja meg a díjat.

Korlátozott cselekvőképesség

a cselekvőképesség törvényi vagy bírói korlátozása. A korlátozottan cselekvőképes személy csak a mindennapi élet szokásos, egyszerű ügyleteit kötheti meg törvényes képviselője nélkül. Korlátozottan cselekvőképes a kiskorú személy 12 és 18 éves kora közötti időszakban; illetőleg az is, akinek cselekvőképességét - életkortól függetlenül - bírói ítélet korlátozza.

Kockázati díj

a (biztosítási díj) azon része, amely az átvállalt kockázatból származó károk fedezetéül szolgál. Ebből a díjrészből fizetik a biztosítottaknak járó szolgáltatásokat, s ebből képezik a (függő kár)-ok tartalékait is. Nettó díjnak is nevezik, mert nem tartalmazza a (vállalkozói díj) részt.

Kockázati életbiztosítás

meghatározott tartamra kötött életbiztosítási szerződés, amelynek alapján a biztosító csak akkor teljesít kifizetést, ha a biztosított - a tartam alatt - meghal.

Kockázatkezelés

döntési és cselekvési folyamat, amelynek során a személyek vagy gazdálkodók felmérik és minősítik saját kockázataikat, illetőleg védelmi eszközöket rendelnek mellé.

Kockázatkiegyenlítődés

mivel a kockázatok térben és időben elszórtan jelennek meg, ezek hosszú távon és megfelelő területen ki is egyenlítődnek.

Kockázatviselés

A biztosítás első vagy egyszeri díjának befizetését követő nap 0 órájától kezdődik, feltéve, ha a- biztosítás utóbb érvényesen létrejön.

Kollaudálás

A szállító által benyújtott számla ellenőrzése és a teljesítés igazolása.

Kooperatív kockázatkezelési módszerek

Veszélyközösségek

  • Homogén (pl. ugyanolyan autó ellopása ellen, ugyanolyan egészségi állapotú emberek)
  • Kellően nagy létszámú
  • Szervezett

Korrigált díj

Kedvezményekkel és engedményekkel csökkentett díj.

Kórház

az illetékes minisztérium és az OEP által engedélyezett és nyilvántartott kórházak és klinikák, melyek állandó orvosi irányítás és felügyelet alatt állnak, valamint a fegyveres testületek kórházai.

Nem minősül kórháznak: - tüdőgondozók - szanatóriumok - szociális otthonok - gyógyfürdők - gondozó intézetek

Költségtérítés

munkakörhöz kapcsolódó feladatok végzése közben indokoltan felmerült, meghatározott költségfajták térítése.

Kötelező biztosítás

a biztosítási szerződés megkötése mindig önkéntes. Bizonyos esetekben azonban a törvény a biztosítási szerződés megkötését kötelezővé teheti: legismertebb formája a (Kötelező Gépjármű-felelősségbiztosítás), de biztosításkötési kötelezettségük van pl. a magánnyomozóknak, állatorvosoknak, ügyvédeknek, utazási irodáknak is.

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Magyarországon gépjármű és segédmotoros kerékpár csak akkor vehet részt a forgalomban, ha üzembentartója érvényes felelősségbiztosítással rendelkezik. A biztosítás bármelyik - ilyen üzletággal foglalkozó - biztosítónál megköthető. A szerződés megkötését a hatóságok - közülük a rendőrség - is ellenőrzi. Ha az üzembentartó a díjat nem fizeti meg, az esedékességtől számított 30. napon a szerződés automatikusan megszűnik (respiro). Az üzembentartó által okozott károkat a (Kártalanítási Számla) terhére ilyenkor is megfizeti a (MABISZ), de a kifizetett kártérítési összeget a károkozótól visszaköveteli (regressz).

Kötvény

az (ajánlat) elfogadását, és a szerződés létrejöttét igazoló okirat. (A szerződés megkötését igazoló vény!) Nem minősül értékpapírnak, elvesztés vagy megsemmisülés esetén másolattal pótolható. Csak egyetlen esetben "viselkedik" az értékpapírokhoz hasonlóan: ha az életbiztosítás kedvezményezettje a kötvény bemutatója.

Kötvénykölcsön

meghatározott életbiztosítási szerződésekre a biztosító által a (visszavásárlás)-i összeg, vagy a pénzalap meghatározott %-nak erejéig a szabályzat feltételei szerint nyújtott kölcsön. Egy éven túl a kölcsönfelvétel rendelkezési joggyakorlásnak minősül, mely az Szja. tv. rendelkezései alapján az adókedvezmény elvesztésével és visszafizetési kötelezettségével jár.

Közlési kötelezettség

a biztosított, a szerződéskötéskor, a kockázatvállalás szempontjából lényeges, valamennyi körülményt köteles közölni a biztosítóval. Ezt a biztosító általában kérdőívekkel, adatlapokkal segíti. Ha a biztosított ennek a kötelezettségének nem tesz eleget, vagy valótlan tényeket közöl, a biztosító (mentesülés)-re hivatkozhat. (változás bejelentési kötelezettség)

Közös kár

a hajózásban használatos fogalom. Olyan kár, amely a kapitány utasítására a hajónak vagy a rakománynak közös veszélytől való megmentése, illetőleg a kár enyhítése érdekében keletkezett. Ezeket a károkat az érintettek közösen, arányosan viselik.

Közraktárjegy

a fogyasztási javak tárolásához kapcsolódó, hitelezési tevékenységet segítő értékpapír. A tulajdonos közraktárban helyezi el áruját, amelyről közraktárjegyet állítanak ki. Ez két részből áll: az árujegyből, amely a rendelkezési jogot testesíti meg, és a zálogjegyből, amely a felvett hitel árufedezetét igazolja. A két értékpapír egymástól függetlenül is forgalomképes, de a közraktár az árut csak a két értékpapír együttes bemutatása esetén adja ki.

Környezetszennyezési felelősségbiztosítás

a biztosító mentesíti a biztosítottat az olyan környezetszennyezéssel okozott károk megtérítése alól, amelyért a magyar jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik.

Közvetlen befektetési formák:

kockázat szerinti sorrendben:

  • Pénzközeli befektetési formák: Pl.: Folyószámlák, lekötött betétek.
  • Kötvények: Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kamatot fizet. Pl.: Kincstárjegyek, államkötvények, vállalati kötvények.
  • Ingatlan: Az ingatlanok hozama főleg az árfolyamnyereségből és a bérbeadás díjából származik.
  • Részvények: Tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok. Hozamuk az osztalékból és az árfolyamnyereségből várható.

Közvetlen perlés

felelősségbiztosítás esetén a biztosító közvetlenül a károsultnak teljesít. Ha azonban a károsult perrel él, akkor a károkozó ellen kell pert indítania, közvetlenül a biztosítót nem perelheti A főszabály alól egyetlen kivétel van: a gépjárművek üzembentartóinak felelősségbiztosításából származó követelése esetén a biztosító közvetlenül is perelhető.

Lejárat

a biztosítási szerződésben naptárilag megjelölt időpont, amikor a szerződés megszűnik, vagy a szolgáltatás esedékessé válik. Pl.: elérési életbiztosítás.

Levonásos önrész

a biztosító a szerződésben megjelölt önrészesedés alatti károkat nem téríti meg, ezért az önrészt meghaladó károknál az önrész összegét minden kárból levonja.

Life ág

(életbiztosítás)

Lízing

olyan bérbevételi, illetve bérbeadási tevékenység, amelynek során a bérlő (lízingbe vevő) valamely vagyontárgyat a lízingtársaságtól használat céljára, előre meghatározott időtartamra bérbe vesz. A lízingbe vevő rendszeres, a szerződésben rögzített lízingdíj fizetésére kötelezett. A futamidő után a vagyontárgy a lízingbe vevő tulajdona lesz a maradványérték megtérítését követően. A lízingdíj az adózási szabályok figyelembevétele mellett költségként elszámolható.

Lloyds

sajátosan szervezett biztosítási piac, de gyakorlatilag nem biztosítótársaság. A szindikátusokba tömörülő name-k (nevek) a (bróker)-ek közvetítésével vállalják el a kockázatok meghatározott részét. A "nevek" csak az általuk vállalt kockázat erejéig felelnek.

MABISZ

Magyar Biztosítók Szövetsége. 1990. november 14-én alakult, a biztosítótársaságok országos szakmai érdekképviseleti szervezete. Az érdekvédelmi tevékenységen túl egyes szakmai feladatok ellátását koordinálja (oktatás, informatika, kármegelőzés). A MABISZ kezeli a kötelező felelősségbiztosításhoz kapcsolódó Kártalanítási Számlát, valamint működteti a nemzeti Zöld Kártya Büro-t. A havonta megjelenő Biztosítás Szemle című szaklap kiadója.

Magyar Aktuárius Társaság (MAT)

az (aktuárius)-ok szervezete, amely 1991-ben a (® MABISZ)-on belül, tagozatként alakult meg, majd 1995-ben önálló egyesületté vált. Tagjai magánszemélyek, akik aktuáriusként vagy az aktuáriusi szakmához közel álló területeken tevékenykednek a biztosítóknál, a hatóságoknál, a pénztáraknál, illetőleg a tudomány berkeiben.

Magyar Biztosítási Tanács

a PSZÁF tanácsadó testülete. Feladata a biztosításügyre vonatkozó és stratégiai ügyekben való állásfoglalás, tanácsadás, a hazai biztosítási kultúra ápolása és az európai normákhoz történő harmonizáció segítése. Legalább három szekciója (közgazdasági, jogi, aktuáriusi) működik legfeljebb 30, a magyar biztosításügyben dolgozó, kiemelkedő szaktudású személyből állhat. Elnökét a pénzügyminiszter kéri fel, tagjait külön díjazás nem illeti meg.

Magyar Életbiztosítási Orvostani Társaság: (MÉBOT)

az életbiztosítási orvostan szakértőinek 1994-ben megalakult szakmai egyesülete. Feladata, hogy a tudományág hazai és külföldi eredményeit ismertesse és elősegítse az életbiztosítási orvostan és a hazai orvosi prognosztika fejlődését. Évente tart nemzetközi, tudományos kongresszusokat. Tagjain keresztül vesz részt a Nemzetközi Életbiztosítási Orvostani Társaság (ICLAM) munkájában.

Malus

az alapdíjhoz képest meghatározott pótdíj, amelyet a biztosító akkor alkalmaz, ha ügyfele - a biztosítási időszakon belül - igénybe veszi a biztosítási szolgáltatást, pl. egy vagy több kárt okoz. A malus a következő időszak díjait növeli.

Manipuláció

a biztosítási szóhasználatban szakkezelést jelent, amelynek során a beérkezett ajánlatban jelzett kockázatokat a biztosító elbírálja, megállapítja a díjat és kötvényt állít ki.

- Teljes körűség: Nyomtatványok ellenőrzése, helyes kitöltés - Jogszerűség: Aláírások ellenőrzése, egyértelmű válaszok ellenőrzése - Díjszámítás ellenőrzése - Díjigazolás: Foglalódíj befizetésének ellenőrzése

Maradékjogok

olyan, az életbiztosítási szerződésekben rögzített jogosultságok, amelyek a díjfizetés elmaradása, illetőleg a szerződésnek a biztosítási összeg kifizetése nélküli megszűnése esetén is fennmaradnak. (visszavásárlás) (díjmentesítés)

Maradványérték

a totálkárossá vált vagyontárgyak roncsainak, gazdaságosan már nem javítható maradványainak értéke, amelyet a kárkori értékből le kell vonni.

MAT

(Magyar Aktuárius Társaság)

MEHIB - Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.

a magyar állam kizárólagos tulajdonában lévő, 1994-ben alapított biztosító részvénytársaság. Az exporthitelezés során felmerülő politikai és árfolyamkockázatok, valamint kereskedelmi kockázatok (külföldi fél nemfizetése, csődje) biztosításával foglalkozik.

Mentesülés

a biztosító egyes - szerződésben meghatározott - esetekben mentesül a biztosítási összeg kifizetése alól és az aktuális díjtartalékot vagy visszavásárlási összeget fizeti ki a szabályzatban foglaltak szerint.

  • Pl. visszavásárlási összeget fizet (örökösöknek), ha:

a biztosított a kedvezményezett szándékos magatartása következtében vesztette életét.

Pl. díjtartalékot fizet, ha: - a biztosított halála szándékosan elkövetett bűncselekmény folytán vagy azzal összefüggésben,

  • illetve:
    • A biztosított HIV fertőzöttségével kapcsolatosan következett be.
    • A biztosított halálát a szerződő, a biztosított vagy a kedvezményezett jogellenes, súlyosan gondatlan magatartása okozta. (súlyosan ittas, kábítószer hatása alatt, jogosítvány nélkül)

Minimális díj elve

a (biztosítási törvény) által rögzített szabály, amely szerint a biztosítónak legalább olyan mértékű díjat kell kalkulálnia, amely előreláthatóan fedezetet nyújt valamennyi vállalt kötelezettség teljesítésére, és a biztosító költségeire. (Nyereséget, hasznot tehát nem kötelező kalkulálni!)

Módozat

meghatározott kockázatokra kidolgozott biztosítási szerződések (termék).

Munkáltatói felelősségbiztosítás

a biztosítási szerződés alapján a biztosító - a munkáltató helyett - megtéríti azokat a károkat, amelyekért az üzemi baleset, illetőleg foglalkozási megbetegedés miatt felelősséggel tartozik.

Módosítás

A felek közös megegyezéssel - a jogszabályi keretek között - a közöttük fennálló szerződést módosíthatják. A tartalmában vagy jogcímében megváltoztatott szerződésnek a módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul maradnak hatályban. A biztosítási szerződésnek tipikusan csak a szerződést lényegében nem érintő részei módosíthatóak.

Múlékony sérülés

olyan (általában baleseti eredetű) testi sérülés, amely maradandó egészségkárosodás nélkül gyógyul.

Nagy számok törvénye

matematikai valószínűség számítási törvényszerűség, amely a biztosítás gyakorlatában azt jelenti: minél nagyobb a veszélyközösség létszáma, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy egy meghatározott időszakon belül a vártnál több vagy kevesebb veszélyközösségi tagot ér károsodás.

Nagyéletbiztosítás

egyénileg kötött - általában nagy biztosítási összegre szóló - életbiztosítás, amelynek megkötését a biztosító orvosi vizsgálathoz, de legalább egészségügyi nyilatkozat tételéhez köti. (kiséletbiztosítás)

Nem-életbiztosítás

az (életbiztosítás)-i ágba nem tartozó ágazatok; pl. vagyonbiztosítás, felelősségbiztosítás.

Nem vagyoni kár

a károkozónak (felelősségbiztosítónak) a bizonyított vagyoni károkon túl a károsult nem vagyoni kárait is meg kell térítenie, hiszen a kártérítés célja a teljes reparáció, azaz a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mintha a károsodás be sem következett volna. Nem vagyoni károk adódhatnak pl. súlyos esztétikai sérülésekből, az életvitel elnehezüléséből, a hozzátartozók elvesztése miatti traumákból.

Néphalandósági tábla

a népszámlálás adatai alapján összeállított (halandósági tábla). Emellett a biztosítók(select halandósági táblá)-t is készítenek.

No fault

nálunk nem alkalmazott (felelősségbiztosítás-i) megoldás, amelynek alapján a károsult - személyi sérülés esetén - akkor is kártérítéshez jut, ha ő volt a felelős.

Non-life ág

a (nem-életbiztosítás)-i ág angol elnevezése.

Nominális hozam

névleges hozam, a befektetésen elért összes hozam.

Objektív felelősség

vétkesség nélküli felelősségi forma. Lásd még: vétkesség, veszélyes üzem.

Objektív kockázat-elbírálás

a kockázat-elbírálás olyan módszere, amikor a biztosító tárgyi ismérvek alapján (Pl.: tűzveszélyesség foka, vagyonvédelmi berendezések minősége, az épület szerkezete és anyaga stb.) ítéli meg kockázatának súlyosságát.

Opciók

Olyan lehetőség, ami az egyik fél részéről sem jelent kötelezettséget.

OTC

Tőzsdén kívüli piac (Over the Counter) Pl.: brókercégek egymás között üzletelnek.

Önbiztosítás

pontatlan szakmai zsargonszó; azt a magatartást jelzi, amikor a személy pénzeszközök, vagy áruk tartalékolásával próbálja a (kockázat)-ból eredő károkat közömbösíteni.

Öngondoskodás

olyan előrelátó, tervszerű emberi magatartás, amely a bizonyosan bekövetkező vagy a váratlan események vagyoni hatásait igyekszik kiküszöbölni. Egyik korszerű eszköze a biztosítás.

Önrészesedés

a kár azon része, amelyet a szerződés alapján a biztosított magára vállal. Minél nagyobb a vállalt önrészesedés, annál alacsonyabb lesz a biztosítás díja. Fajtái: az abszolút önrészesedés és az integrál önrészesedés.

Öregedési tartalék

a kockázati biztosításnál az ügyfél nem a valós kockázatának megfelelő díjat fizet, hanem egy átlagdíjat, amely a tartam elején magasabb, tartam közepétől pedig alacsonyabb a valós kockázatához tartozó díjnál. Így a biztosítás tartamának első felében a biztosító ún. öregedési tartalékot képez és a felhalmozódott díjtöbbletet, befekteti. A tartam második felében a biztosítás folyamatosan feléli ezt a díjtartalékot.

Panaszügyintézés

a biztosító döntései ellen reklamációt lehet benyújtani az érintett biztosítóintézethez. Valamennyi társaság önálló panasz-ügyintézési apparátust működtet, az (ügyfél-tájékoztató)-ban megjelöli a panaszfórumokat. A PSZÁF-nek egyedi panasz-ügyintézési jogköre nincs, de ismétlődő és alapos panaszok esetén általános érvényű hatósági döntést hozhat.

Passzív viszontbiztosítás

a biztosító által elvállalt kockázatok (viszontbiztosítás)-ba adása, szétporlasztása. Nostro viszontbiztosításnak is nevezik.

Pénzmosás

a bűncselekményből (illegálisan) - főleg a feketegazdaságból - származó pénzösszegek banki és biztosítási csatornákon való átfuttatása és "legalizálása".

Portfólió

a befektető által egy időben birtokolt befektetések összessége (kötvények, részvények, bankbetétek, egyéb eszközök).

Pool

Különlegesen veszélyes kockázatokra alakult társulások (pl. nukleáris kockázatok) A pool tagjai a beadott díjakból fizetik ki a kár mértékét.

A kockázat abban az esetben biztosítható, ha az alábbi feltételek együttesen fennállnak:

  • véletlen,
  • független (egyik esemény bekövetkezése nem függ a másiktól),
  • tömegesen előforduló,
  • homogén eseményekről van szó.

Premier risque

a francia kifejezés fordítása: első kockázatra szóló biztosítás, a magyar terminológiában határösszeg-biztosításként honosodott. A biztosító a szerződésben rögzített határösszeg erejéig téríti a károkat, és nem vizsgálja az esetleges (alulbiztosítás)-t. Ha a biztosított a lakásban tartott 500 ezer forint értékű ékszereit - határösszeg biztosítással - 100 ezer forintra biztosítja és minden ékszert ellopnak, a biztosító csak 100 ezer forintot fizet.

Pro rata

(alulbiztosítás) esetén a biztosító a kárt csak arányosan téríti meg; mégpedig olyan mértékben, ahogy a tényleges érték aránylik a biztosítási összeghez.

PSZÁF

Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (részletesebben lásd www.pszaf.hu)

Reálhozam

A nominális hozam csökkentve az infláció mértékével.

Reaktiválás

a díjnemfizetés vagy átdolgozás miatt megszűnt biztosítási szerződések - eredeti tartalommal történő - újbóli hatálybaléptetése. Feltétele általában az elmulasztott díjak maradéktalan befizetése. Csak akkor van rá lehetőség, ha a szerződésben kifejezetten kikötötték!

Regressz

visszakövetelési jog. Ha a biztosító a más által a biztosítottnak okozott kárt a direkt biztosítás alapján megtérítette, ezt az összeget a károkozótól visszakövetelheti. Ha a károkozó ellen pert indít, az ügyfél többletigényét is köteles érvényesíteni, sőt a biztosítottat elsőbbség illeti meg, ha a befolyt összeg nem elegendő mindkettejük igényének kielégítésére. Visszakövetelési joggal élhet a biztosító a felelősségbiztosítás esetén is, ha biztosítottja szándékosan vagy súlyosan gondatlanul okozta a kárt. (A károsultat azonban mindig kártalanítani kell!)

Rendelkezési joggyakorlás

a személyi jövedelemadó kedvezményre jogosító élet- és nyugdíjbiztosításokkal összefüggő fogalom. Rendelkezési joggyakorlásnak minősül jellemzően a szerződés megszüntetése, visszavásárlása, részvisszavásárlása, a kötvénykölcsön felvétele (kivéve az első egy évnél rövidebb lejáratú kötvénykölcsön felvételét), illetve a szerződőváltás, amennyiben a szerződést nem záradékolták (nem adták meg a korábbi szerződő által érvényesített kedvezmény összegét). Ha a rendelkezési joggyakorlása a szerződéskötéstől számított 10 éven belül történik, akkor az utolsó 3 évben befizetett díjak után érvényesített adókedvezményt 20%-kal növelten vissza kell fizetni az adóhatóság részére.

Rendszámegyezmény

az európai országok zöménél még a (Zöld Kártya) bemutatására sincs szükség, mert az államok a magyar forgalmi rendszámot, és a „H" országjelet, a felelősségbiztosítás igazolásául elfogadják. Fontos tehát a "H" országjel is, azt nem pótolja a rendszámtáblán lévő H betű!

Reklamáció

adminisztrációs, értékesítési hiba vagy mulasztás elleni felszólamlás.

Reponálás

időleges elutasítás, az ajánlat elbírálásának függőben tartása életbiztosítások esetében, ha az ügyfél betegállományban van, súlyosabb betegségen vagy műtéten esett át és nem kizárt, hogy maradandó egészségkárosodás következik be. A reponálásról az ügyfelet írásban értesíteni kell.

Respiro

a biztosítási díj esedékességétől számított - és a szerződésben rögzített - időszak, amely alatt a biztosító a díj megfizetése nélkül is kockázatban áll. A díjfizetés elmulasztása esetén a szerződés megszűnését eredményezi. Tartama: általában 30 nap, de a felek ennél hosszabb respiro-ban is megállapodhatnak. Rövidebben azonban nem! (kogencia)

Részleges kár

a biztosított vagyontárgy olyan mértékű károsodása, amely javítással, esetleg a sérült részek pótlásával még helyreállítható, és ez mind műszakilag, mind gazdasági szempontból indokolt. Ellentéte a totálkár.

Risk management

kockázatkezelés

Select halandósági tábla

a biztosítók által a biztosítottakról készített (halandósági tábla). Értékei a szerződéskötést követő első 3-5 évben kedvezőbbek a (néphalandósági tábla) adatainál. Ennek oka: a biztosítók (kockázat-elbírálás)-a.

Storno

a szerződés bármely okból történő semmissé tétele, a biztosító nyilvántartásából való kivétele, törlése.

Szabad bizonyítás

feltétlen érvényesülést kívánó eljárási alapelv. Azt jelenti, hogy a tények bizonyítására kötöttség nélkül minden bizonyíték felhasználható, (tanúnyilatkozat, dokumentum, okmány, fénykép, szemle, szakértő. stb.), ami a bizonyítandó tények valódiságát szolgálja.

Szakkezelés

a manipulációs tevékenység napjainkban terjedő megnevezése.

Szakmai felelősségbiztosítás

olyan felelősségbiztosítási szerződés, amely alapján a biztosító azokat a károkat téríti meg, amelyek a szerződésben nevesített szakma vagy hivatás (pl. orvos, gyógyszerész, könyvvizsgáló, bróker) folytatóját terhelik olyan károkozás kapcsán, ahol a felelősségük megállapítható.

Számszaki ellenőrzés

annak vizsgálata, hogy az ajánlatban kikalkulált díj és állománydíj, helyes-e.

Szándékosság

Tudatos károkozás.

Szavatolótőke

a biztosító saját tőkéje, amely arra szolgál, hogy a biztosító akkor is eleget tudjon tenni kötelezettségeinek, ha azokra a beszedett díjak és a tartalékok nem nyújtanak fedezetet. A szavatolótőke meglétét a PSZÁF folyamatosan ellenőrzi.

Szerződés létrejötte

az ajánlat biztosító általi elfogadása. Erről a biztosító kötvényt állít ki. Ha az ajánlatra a biztosító az ajánlat aláírásától számított (Alkuszi szerzés esetén az ajánlat biztosítóhoz történő beérkezésétől számított) 15 napon belül nem nyilatkozik, a szerződés érvényesen létrejön!

Szerződés megszűnése

jogi tény, amely azt eredményezi, hogy a szerződés, és az abban foglalt kétoldalú kötelmek megszűnnek. A biztosítási szerződés megszűnhet: időszakos biztosításoknál a tartam lejártával; a díjfizetés elmulasztásával; érdekmúlással; vagy felmondással.

Szerződésmódosítás

a szerződő felek egybehangzó nyilatkozatán alapuló változás, amelynek során csak a szerződés egyes részei (pl. díj) módosulnak, a többi pedig változatlan tartalommal hatályban marad. (átdolgozás)

Szerződő

a biztosítási szerződés kulcsszereplője. Ő kezdeményezi a szerződéskötést az ajánlat megtételével, ő jogosult a jognyilatkozatok tételére, és a biztosító is hozzá intézi azokat. Ő köteles a díj fizetésére is. Személye gyakran egybeesik a biztosítottal.

Szubjektív kockázat-elbírálás

a (kockázat-elbírálás) olyan módszere, amikor a biztosító anyagi szempontok alapján (például: az ajánlattevő vagyoni és személyi viszonyai) mérlegeli kockázatának súlyosságát.

Szuperintervenció

Sikertelen intervenció utáni újabb kísérlet a díjbeszedésre.

Tartamengedmény

a több évre megkötött biztosítások szerződőinek adott díjengedmény. Idő előtti megszűnés esetén a biztosító az engedményeket jogosult visszakövetelni.

Tartalmi ellenőrzés

annak vizsgálata, hogy a módozati szabályzatok előírásainak megfelel-e az ajánlat erre vonatkozó adata-.

Társadalombiztosítás

kötelező biztosítási forma. Az államháztartás része; nyugdíj és egészségügyi szolgáltatásokat nyújt. A magánbiztosítástól elkülönült intézményrendszere van, forrásait zömében a munkaáltatók és a munkavállalók járulékfizetési kötelezettségeiből fedezik. Alapelve a szolidaritás, tényleges biztosítási jellemzőkkel nem rendelkezik; gyakorlatilag egy központi elosztórendszer.

Technikai kamat

számításszerű kamatláb, amelyet a biztosító az életbiztosítási díjkalkulációnál és tartalékszámításnál alkalmaz. Minimális mértékét jogszabály állapítja meg. (kamatrés)

Telítettség

biztosításstatisztikai alapszám, amely azt mutatja, hogy az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek közül hány százalék rendelkezik - az adott kockázatra vonatkozó - biztosítási fedezettel.

Termékfelelősség-biztosítás

olyan (felelősségbiztositás), amely a termék előállítóját, forgalmazóját, illetőleg a szolgáltatás nyújtóját mentesíti a hibás áru vagy szolgáltatás által másnak okozott károk megtérítése alól.

Területi hatály

földrajzilag, helyrajzilag vagy természetben meghatározott fogalom; a biztosítási szerződésben azt jelenti, hogy a biztosító csak a meghatározott területen bekövetkezett (biztosítási esemény)-ekre visel kockázatot. Például az autóbiztosításoknál a jellemzőbb területi hatály: Európa, valamint Törökország kontinensen kívüli része.

Totálkár

a biztosított vagyontárgy teljes megsemmisülése, eltűnése, vagy olyan mértékű károsodása, hogy a helyreállítás, vagy a javítás már nem gazdaságos. (maradványérték)

Többlethozam visszatérítés

a biztosító a díjtartalék befektetéséből hozamot ér el. A teljes hozamból a technikai kamatot levonva kapjuk a többlethozamot. A többlethozam 80%-a az ügyfélé, maradék a biztosítóé.

A többlethozamból keletkező összegből ugyanolyan módozatú, egyszeri díjas biztosítást vásárol a biztosító az ügyfélnek, figyelembe véve annak korát, nemét és a hátralévő futamidőt.

Törlés

a biztosítási szerződések bármely okból való megszűnése, illetőleg ezen szerződéseknek a biztosító könyveiből történő kivezetése. (storno)

Törlésértesítő

a törlés tényének írásban való közlése a szerződővel. A törlésértesítő kiküldését a jogszabály nem teszi kötelezővé a biztosító számára.

Törléshányad

a szerződések évi díjából kiegyenlítetlenül maradt részek hányadosa.

Tőkésítés

a felelősségbiztosítás alapján folyósított járadék egyösszegű megváltása a jogosulttal kötött egyezség alapján. Az így számított tőke mértéke függ a havi járadék összegétől, valamint a jogosult életkorától.

Tőzsde

helyettesíthető tömegáruk és értékpapírok szervezett piaca, ahol a kereskedelem szervezett keretek között, meghatározott szokások szerint történik. A tőzsdén csak tőzsdetag vehet részt; üzletet kötni csak a tőzsdetag cégek által hivatalosan felhatalmazott közvetítőin (tőzsdei bróker) keresztül lehet. Árutőzsdék és értékpapír-tőzsdék működnek.

Tőzsdeindex

a tőzsde összpiaci árfolyammozgását tükröző indexszám; a tőzsde általános hangulatát, tendenciáját jelzi. Az indexkosárban szereplő vállalatok piaci értékének változását tükrözi.

Túlbiztosítás

ha a biztosítási összeg nagyobb, mint a vagyontárgy tényleges értéke, a biztosítási szerződésnek az a része, amely a tényleges érték fölötti összegre vonatkozik - semmis. Totálkár esetén a biztosító térítési kötelezettségének felső határa a tényleges érték lesz a (káronszerzés tilalma) miatt. Kivétel: (újérték-biztosítás).

Újérték-biztosítás

a (túlbiztosítás) a biztosítási szerződésben tilos; a károsult nem kaphat több térítést, mint a vagyontárgy kárkori értéke. Ez alól kivétel: amikor a biztosítás valamely vagyon várható értékére szól (pl. a növények hozama) vagy a biztosító az új állapotba való beszerzés költségeit vállalja. Ilyenkor nincs (avultatás). A lakás- és épületbiztosítások újértékre szólnak.

Unit linked biztosítás

Befektetési egységekhez kapcsolt biztosítás. A befizetett díjakat a biztosító az ügyfél által meghatározott befektetésekbe (eszközalapokba) helyezi.

Utalványozás

A pénzügyi folyamatot is magában foglaló eljárás (pl. kárrendezés) befejező aktusa, amely során a felelős vezető aláírásával elismeri, hogy a kárügy rendezése megtörtént, a jogalapot tisztázták, a kártérítési összeget helyesen állapították meg, és ezekre tekintettel rendelkezik a kártérítési összeg kifizetésről.(díjvisszautalás, kölcsönkifizetés, szállítói számlák, stb.) Nem kárrendezés specifikus.

Ügyfél-tájékoztató

a biztosító egyértelmű, részletes és közérthető, Bit. által előírt és deffiniált tartalmú írásos információja, amely a biztosító főbb adatait és a megkötendő szerződés jellemzőit tartalmazza.

Ügyfélvédelmi alap

a biztosítók által létrehozott alap, amelynek az a funkciója, hogy az egyes biztosítók esetleges felszámolásakor az ügyfelek követeléseinek kielégítését segítse.

Ügynök

a biztosító megbízottjaként tevékenykedő (biztosításközvetítő). A biztosítóval létesített munkaviszony vagy megbízási szerződés alapján dolgozik. Csak az (ajánlat), illetőleg a (biztosítási díj) átvételére jogosult, a szerződés megkötésére azonban nem! Ilyen joga csak a (vezérügynök)-nek van. Megbízotti minőségben való károkozásáért a biztosító felelős. Típusai egyes és többes ügynök.

Üzemi baleset

a biztosítottat a foglakozása körében végzett munka közben, vagy azzal összefüggésben ért baleset. Az üzemi balesetért a legtöbb esetben a munkáltató felelőssége állapítható meg.

Vagyonbiztosítás

olyan biztosítási forma, amely a biztosított vagyonában bekövetkezett kárt téríti meg a szerződésben rögzített módon. Vagyonbiztosítást csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt.

Valorizáció

a pénz értékállandóságának változása miatt inflálódott élet- és nyugdíjbiztosítási összegek - jogszabályon alapuló - utólagos felértékelése.

Vállalkozói díj

a (biztosítási díj) azon része, amely a biztosító költségeinek fedezetéül, valamint az üzleti nyereség forrásául szolgál. A (kockázati díj) és a vállalkozói díj összege teszi ki a bruttó díjat.

Változás bejelentési kötelezettség

a szerződés tartalmazza azokat a lényeges körülményeket, amelyek megváltozását a biztosítónál a szerződőnek írásban kell bejelenteni. Ennek elmulasztása, a biztosító mentesülését eredményezheti.

Várakozási idő

az életbiztosítási, betegségbiztosítási szerződéseknél alkalmazott feltétel, amelynek alapján az egyes kockázatokat (halál, betegség) a biztosító csak egy későbbi időponttól vállalja (pl. nem baleseti eredetű halálesetre hat hónap várakozási idő után nyújt szolgáltatást).

Várományfedezet

finanszírozási rendszer, amely a szolgáltatásokat nem a folyó bevételből fizeti (mint a jelenlegi tb-szisztéma), hanem a fedezetet úgy alakítja, hogy az minden időpontban forrásául szolgáljon a lehetséges szolgáltatásoknak.

Vegyes életbiztosítás

ötvözi a kockázati életbiztosítás és az elérési életbiztosítás elemeit. A biztosító a tartam alatt bekövetkezett halál esetén és/vagy az elérés esetén is teljesít.

Véletlenszerűség csorbulása:

  • Antiszelekció: A biztosított szándékosan eltitkolja valós kockázatának mértékét, ezáltal károsítja a veszélyközösséget.
  • Autoszelekció: A biztosított jobban fél egy adott kár bekövetkezésétől, pedig a kockázata nem indokolná. (Nem feltétlenül káros a biztosítónak.)
  • Morális kockázat: (Gépjárművére lopás ellen casco-t köt, és ezek után nem zárja be sohasem a gépkocsi ajtaját.)

Veszély

nyerési eséllyel nem kecsegtető kockázat.

Veszélyes üzem

olyan tevékenység folytatása, amely gépek működtetése, energia, vegyi anyagok vagy sajátos technológiák stb. alkalmazása miatt, az esetleges károkozás szempontjából fokozott veszéllyel jár. A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója az okozott kárért vétkességre való tekintet nélkül felel.

Veszélyközösség

az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek csoportja.

Veszélynem

természeti, társadalmi vagy gazdasági esemény, amely kárt, illetőleg veszteséget okozhat. Veszélynemek például: tűz, vihar, jégverés, halál, baleset, betegség, betörés, stb.

Vezérügynök

olyan (ügynök), akinek a biztosító nem csak az (ajánlat) átvételére, de a szerződés megkötésére, a(kötvény) kiállítására is teljes körű felhatalmazást adott.

Vétkesség

felelősségi kategória, akkor áll fenn, ha a kár okozója nem úgy járt el, ahogy az adott esetben általában elvárható.

Viszontbiztosítás

a biztosító által vállalt kockázatok biztonságos kezelésének egyik módszere. A biztosító által másik biztosítóval kötött szerződés, amelyben a viszontbiztosító azt vállalja, hogy a befolyt díj egy részének átengedése fejében a károkból is részesedni fog. Különösen a nagy összegű, vagy tömeges (katasztrófakárok) kezelésére alkalmas módszer.

Visszavásárlás

az életbiztosítási szerződések - lejárat előtti - megszüntetésének egyik módszere. Ilyenkor a biztosító - a szerződésben rögzített mértékben - a díjtartalékot visszafizeti. Különösen a szerződés első éveiben előnytelen ezzel a módszerrel élni.(ügyfél által kezdeményezett és kényszer visszavásárlás)

Visszkereset

a kifizetett biztosítási szolgáltatás visszakövetelése a károkozótól (regressz).

Záradék

a típusszerződéseket kiegészítő, kétoldalú megállapodás - a biztosítási szerződés szerves része.

Zöldkártya

nemzetközi gépjármű-biztosítási bizonylat(kártya), amely azt igazolja, hogy az üzembentartó a hazájában olyan felelősségbiztosítással rendelkezik, amely érvényes a külföldön (Európában) okozott károkra is. A Zöldkártyát a felelősségbiztosító - kérésre - állítja ki, és annak bemutatását a fogadó ország a határon megkövetelheti. (rendszámegyezmény) Vigyázat! Nem azonos a környezetvédelmi felülvizsgálatot igazoló ún. Zöldkártyával!

Zillmerezés

A biztosító költségei nem egyenletesen jelentkeznek, hanem szerződéskötéskor magasabbak a költségek (adminisztráció, kockázatelbírálás, jutalék)

A biztosító a kezdeti költségeinek érvényesítését a díjtartalékból végzi körülbelül az első félévtől 2,5 éves tartamig, majd folyamatosan visszapótolja a vállalkozói díjrészből. A tartam végére az ügyfél nem károsul, a díjtartalék visszaáll a zillmerezetlen szintre.